A Vidékfejlesztési Szakközépiskola - Mesternégyes csapata a IV. A osztályból, képviselte iskolánkat a 2017. március 25.-én megrendezett II. dunaszerdahelyi Kolbászfesztiválon.
Az ízletes finomságokat rangos zsüri értékelte, amelynek elnöke Csányi Sándor, a Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Egyesületének elnöke, illetve Bindics Imre, a Villa Rosa neves mesterszakácsa volt. A II. dunaszerdahelyi Kolbászfesztivál védnöke Csicsai Gábor a az agrártárca államtitkára volt.
Huszonhárom benevezett együttes közül két különdíjban részesültek az iskolánk tanulói. Tiszteletbeli meghívást kaptak Csányi Sándortól, a szeptemberben megrendezésre kerülő szolnoki Gulyásfesztiválra. A második különdíjat Csicsai Gábor államtikár adta át tanulóinknak.
Élményekben és tapasztalatokban gazdagon tértek haza. Gratulálunk!
Back to top
Szakgyakorlat - tanulmányi utak
2017. március 21-én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsmentje) és III.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport tagozat) osztályok gyakorlaton vettek részt Pöstyénben a fürdősziget HR részlege által szervezett állásbörzén. A résztvevőket - a tanárokat és a diákokat a gazdasági igazgató üdvözölte.
A diákok szakelőadásokat hallhattak a szállodákról, amelyet maguk az igazgatók vagy a menedzserek adtak elő. A következő szállodákról hallottunk: hotel Thermia Palace, hotel Esplanade, hotel Grand Splendid, hotel Jalta és ProPatria. Ezen szállodák étkeztetési és elszállásolási részlegeit is bemutatták. Érdekes és értékes kisfilmet láttunk a pöstyéni fürdő történetéről és a Danubius Hotels Group nemzetközi társaságról.
Az előadások után alkalmunk nyílt megnézni a frissen felújított Esplanade**** szállodában néhány szobát, medencét és az éttermet.
Március a gyümölcsoltás időpontja. A Tündérkert Mozgalom keretében iskolánkban gyümölcsfák oltásának bemutatása történt. A Tündérkert Mozgalom az őshonos gyümölcsfajták begyűjtésével, szaporításával és telepítésével foglalkozik. Az 1.F/A, 2.F/A és a 3.MF/A osztály tanulói március 16-án begyakorolhatták a kézben oltás két módját, az ék alakú illetve a párosítás oltási módokat. Az oltás vadalma alanyra történt, Batul ősmagyar oltóvesszővel. A Kárpát medencében a Mozgalom már 150 helyen 1 200 fát ültetett el. Jellemző ezekre a fákra, hogy sem metszést, sem vegyszeres védekezést nem igényelnek a tenyészidőben. A beoltott fákat a diákok otthon elültethették. Az oltással egyidőben természetes gyümölcslevek kóstolása is zajlott. A gyümölcslevek Csikvándról származtak, alma, körte, kajszi, birs és őszibarack feldolgozásával készültek.
2017. január 27-én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsmentje) és II.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport tagozat) osztályok gyakorlaton vettek részt fővárosunkban, Pozsonyban, ahol meglátogatták az Incheba kiállító területen hagyományosan megrendezésre kerülő ITF SLOVAKIATOUR elnevezésű Idegenforgalmi és gasztronómiai kiállítást és nagyvásárt.
Az idei év újdonságai között szerepelt két új partnerrégió a külföldi Morva-sziléziai kerület és a belföldi Kassai önkormányzati kerület.
Az ITF SLOVAKIATOUR kiállítás és nagyvásár komplex áttekintést nyújtott a látogatóknak a belföldi kirándulásokról, de a kedvenc külföldi célállomások is bemutatkozhattak. A látogatók összehasonlíthatták az utazási irodák ajánlatait, illetve a legismertebb gyógyfürdők kínálatát. Különféle információkat tudhattak meg a kedvenc célállomásokról a képviselőiktől, illetve bemutatkoztak a szlovák és a cseh kerületek, régiók, városok és falvak is.
Összesen 350 kiállító vett részt az ITF SLOVAKIATOUR elnevezésű nagyvásáron és kiállításon, ezek közül Csehországból, Horvátországból, a Dominikai köztársaságból, Indiából, Kubából, Magyarországról, Spanyolországból, Törökországból és természetesen Szlovákiából is.
Kísérőrendezvények között szerepelt a vadászat, halászat és a pihenés, illetve a wellness és a fitness.
Az I. A, II. A és a III. A osztályok tanulói három tanár kiséretében 2017. január 26- án részt vettek az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon, amely ismét teltházzal várta a látogatókat.
A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes területét megtöltötte a kiállításon részt vevő több mint 300 kiállító. 38.000 négyzetméteren mutatták be újdonságait, így a legszélesebb kínálat várta a diákokat. Kellő áttekintést kaptak a mezőgazdasági géppiac, input és logisztika kínálatáról. Az agrárium legnagyobb hazai kiállításához ezúttal is csatlakozott a MAGYAR KERT (parkok, kertek fenntartásának gépei, eszközei) valamint a SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET (borászati technológia szakkiállítása).
Az AGROmashEXPO-t immár 35. alkalommal szervezte a 2017-ben 50 éves évfordulóját ünneplő HUNGEXPO Zrt. A kiállítás a legrangosabb, külföldön is a legismertebb és egyúttal nemzetközileg is elismert magyar mezőgazdasági szakkiállítás. Évente kerül megrendezésre január végén, a mezőgazdasági szezon holt idejében. A gépek működtetése fedett területen, az időjárás viszontagságaitól mentes, kulturált körülmények között zajlik.
Nem csupán a mezőgazdasági gépek terén nyújtott lehetőséget a kínálat áttekintésére, de a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő és mentesítő anyagok kínálata, és az agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is.
A kiállításon színvonalas előadások gondoskodtak arról, hogy legaktuálisabb kérdésekre, problémákra is választ kapjanak a látogatók.
Kiosztásra került a 4 Termékfejlesztési Nagydíj és 10 Különdíj a szakemberekből álló zsűri véleménye szerint.
Idén is szerveztek versenyt a fiatal gépészeknek, akiknek egy tesztlapot kellett kitölteniük, ahhoz, hogy a szimulátorhoz férkőzhessenek. Az AXIÁL Shop 2017-ben is jelen volt a kiállítás helyszínén, ahol játékok, ruházat és kiegészítők széles választékát tette elérhetővé a látogatók számára. Diákjaink megvásárolhatták a kedvenc gépük miniatűr mását vagy a kedvenc márkájuk logózott ruhadarabjait.
Az iskolánk tanulóinak sokat nyújtott a kiállítás, melyet bizonyított a hazafelé tartó úton kialakult szakmai vélemény-csere a látottakkal kapcsolatban. Élményekben, és gazdag szakmai ismerettel tértek vissza az iskolába.
A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola I. A, II. A és a III. A osztályok tanulói tanáraik kiséretében 2016. november 21- és 22- én szakmai gyakorlaton vettek részt, az iskola tangazdaságának búslaki és tőkési részlegein. A szakmai gyakorlat részét képezte a rendszeresen, évente megrendezésre kerülő szántóverseny is.
Az iskolai tangazdaság szarvasmarha részlege Tőkésen és részben Búslakon terül el. A tanulókat Tőkésen a gazdaság vezető mérnöke fogadta, és röviden ismertetette a tehenészeti telep működését. A tanulók figyelmét felhívta a mezőgazdasági munka nehézségeire, de egyben szépségeire is. Információt kaptak a diákok a biotej, mint állati termény előállításának körülményeiről, és a gazdaság további termelési terveiről. A tartalmas beszámoló után a diákok tanáruk kiséretében megtekintették a tehenészeti telep valamennyi állatkategóriáját. A legnagyobb figyelmet az újszülött borjak kategóriája érdemelte ki, igazi állatsimogatóvá alakult át a részleg. Megtekintették a halszálkás fejőházat és a tejházat. Megismerkedtek a tehenészeti telep tartástechnológiájával, és a takarmánybázis tárolási módszereivel. Információkat kaptak a gazdasági eredményekről.
A gazdaság búslaki részlegén közben a tanulók egy része a szántóversenyre készülődött. Kijelölték a szántásra szánt parcellát , előkészítették a traktorokat és beállították az ekéket. Elkezdődött a felkészülés és gyakorlás a versenyre. A szántóversenyen az iskolai diákjai elméleti tudásból és gyakorlati jártasságból mérték öszze képességeiket . Az elméleti tudást egy 20 kérdésből álló teszt megírása, a gyakorlati részt pedig a gyakorlati szántás képezte. A felszántásra váró terület méretei 10 méter szélességben és 26 méter hosszúságban lettek meghatározva, amelyet minden a versenyben résztvevő diák számára kimértünk és megjelöltünk. A versenyzők feladata a következő volt: A kijelölt parcellán minimum 20 cm mélységű összeszántást kellett végezni, minél egyenesebben és egyenletesebben.
Az előkészületeken 23 tanuló tanuló vett részt, főleg az agrárvállalkozás farmer irányzaton tanulók, de a menedzser- és a lótenyésztés és lovaglás szakirányzat tanulói is versenyeztek. Az elvégzett feladatkört háromtagú szakmai zsűri értékelte, és
a versenyen szereplő15 tanuló az összesített pontszámok alapján a következő eredményt érte el:.
I. – Nagy Zoltán – 107,5 pont - IV. A osztály
II. – Boltvan Ondrej – 103,5 pont - III. A osztály
III. – Vígh Ádám – 103 pont - III. A osztály
A további sorrend a felsorolás alapján a következőképpen alakult: Mester Ferenc (101 pont- IV. A), Vermes Regő (99,5 pont – II. A), Bagyánszky László (99 pont – II. A), Bartal Gábor (98,5 pont – III. A), Kosár Zoltán (97,5 pont – II. A), Bernáth Bálint (97 pont – III. A), Tóth Ferenc (95,5 pont- III. A), Halász Vendel (93 pont – I. A), Méhes Erik (92 pont –I. A), Tükör Bence (77 pont –I. A), Lelkes Áron Ernő (73,5 pont –I. A) és Koczkás Dominik (66 pont –I. A).
Valamennyi versenyző tanulónak szívből gratulálunk!
A tanulók fáradtan, de élményekben gazdagon tértek vissza az iskolába.
2016. szeptember 27-én a III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere) és a II.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sportosztály) osztályok tanulmányi gyakorlaton vettek részt Somorján - Csölösztőn a Kormorán szállodában.
A Kormorán szállodában a szívélyes fogadtatás után megnézhettük a szállodát az alsó szinttől egészen a negyedik emeletig, ahol a konferenciateremben meghallgattuk Nagy István, igazgató részletes beszámolóját a szállodák világáról.
A négycsillagos szálloda kongresszusoknak, esküvőknek, különféle ünnepségeknek, eseményeknek ad helyszínt az erre szolgáló arany szalonban, elnöki szalonban, kongresszusi teremben, teraszokon, rotundában és az ott tartózkodó vendégek különféle kiegészítő szolgáltatásokban, mint pl. wellness, fitness, masszázs részesülhetnek.
A szálloda ismertetése után lehetőség nyílt a Nagy-Duna műmedrében ringó hotel alaposabb megtekintésére.
A tanulmányi kirándulás végeztével pedig egy hajókiránduláson élveztük a szép napsütötte szeptember végi időjárást és a vízről láttuk a dunacsúnyi Danubiana elnevezésű kül- és beltéri galériát.
2016. szeptember 22-én rendezték meg már 8. alkalommal Sókszelőcén a kukorica termesztésével kapcsolatos szakmai találkozót. Iskolánk tanulói, így az I. FJ/A, II. FJ/A és a III. MF/A osztályok is megtekintették a színvonalas kiállítást. Az Agrikon szervezésében az Agro Divízia részvénytársaság területén 700 érdeklődő részvételével zajlott a találkozó. Verőfényes napsütésben volt részünk a gazdag program alatt. A kiállításon felsorakozott a legújabb mezőgazdasági technika, amit munka közben is megfigyelhettünk. A kukorica betakarítása, a szármaradványok tépetése, a talaj előkészítése a következő növény alá, tápanyagpótlás, a növény védelme… ezek mind bemutatásra kerültek. A vetőmag forgalmazó cégek 160 kukorica hibridet állítottak ki és adtak róla tájékoztatást. A kultúrműsoron kívül a pódiumon beszélgetés is zajlott a mezőgazdasági támogatásokról és az aktuális felvásárlási árakról is a meghívott vendégekkel. A diákok sok új ismerettel gazdagodtak a nap végére. 000005
2016. június 21-23-án a III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere) és az elsős és harmadikos lótenyésztés szakon tanuló diákok tanulmányi gyakorlaton vettek részt Kaposváron. , ahol a meglátogatták a Lovasakadémiát, elsétáltak a közeli Deseda-tóhoz, megismerkedtek Kaposvár kulturális történelmi nevezetességeivel, kipróbálták az idegenvezetést buszon és gyalogosan, meglátogatták Rippl-Rónai József otthonát, a Róma Villát, ami most múzeumként működik, majd a harmadik napon Bikalra látogattak, ahol a középkori élménybirtokon századokon átívelő időutazáson vehettek részt.
2016.05.26-án a Vidékfejlesztési Szakközépiskola II.A osztálya tanulmányi gyakorlaton vett részt Pápán, a Határtalanul nevű pályázat keretén belül. A programban 16 dunaszerdahelyi diák vett részt.
Érkezésünkor bemutatták nekünk az iskolát, és megismerkedtünk a pápai diákokkal. Megismerkedés után elfoglaltuk a szállást és megebédeltünk. Az első közös munka az ottani diákokkal, vadetető készítése volt. A délután hátralevő részében az iskola körletének rendezése volt. Másnap délelőtt gépbemutatón vettünk részt ahol különféle gépeket tekinthettünk meg munka közben. Délután egy talajvizsgálatot végeztünk el és megnéztük a pápai tangazdaságot. Az este folyamán városnézésen voltunk Pápán és ellátogattunk a termálfürdőbe is.Az utolsó nap Expón vettünk részt, ahol segítettünk az állatgondozásban és speciális gépeket néztünk meg.
2016.06.06-án a csereprogram keretén belül megérkeztek a pápai diákok. Érkezésük után bemutattuk nekik az iskolát és annak környékét. Az első közös program az iskola környékének szépítése, átrium és a padok festése volt. A délutáni program Dunaszerdahely városának megtekintése volt és este fürdés az iskola uszodájában. Másnap délelőtt Tureňban bemutattak nekünk egy Agrár körös biogazdálkodást. Ebéd után Dunatőkésen faültetés, fejés és olajpréselés volt a program. Ezek után a tangazdaságban meszeléssel és magtártakaritással folytattuk a munkát. Az este folyamán a szerdahelyi termálba látogattunk el. Az utolsó nap Udvardon az Agrárexpo 2016 szinvonalas gépbemutatóját és kiállitását láttuk. A szakmai gyakorlaton szövődtek új barátságok és minden diák jól érezte magát.
„Az ember legjobb barátja a Földön a fa. Amikor a fát tisztelettel és gazdaságosan használjuk, miénk a Föld egyik legnagyszerűbb erőforrása.” Frank Lloyd Wright
2016. április 13-án a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola III.JKM/A osztályának tanulói meglátogatták osztálytársuk épülőfélben lévő ranchát Tallóson.
A látogatás elsőrendű célja a faültetés volt. Az ültetéshez előkészített fáknak gödröket ástunk és igyekeztünk szakszerűen elültetni a 120 darab nyírfát illetve nyárfát. Az időjárás is kedvezett számunkra. A csatolt képek is bizonyítják, hogy a szabadban való sütögetés, lovaglás a természethez is közelebb hozta a diákokat. Az Eszterházi Kastély és a parkban található Mária Terézia által ültetett fa Tallós község legismertebb látványosságai közé tartozik, amelyet sikerült megtekintenünk. Sok szép élménnyel, a jól elvégzett munka örömével, bár kissé elfáradva értünk haza.
Az 1. és 3. évfolyam lótenyésztés és lovaglás szakirányzat tanulói Briežkyn az M-Club western ranchon.
Köszönjük szépen Jarmila Urbanovának és csapatának a tartalmas és izgalmas napot.