Back to top

Diákélet

Többszörösen aktuális téma képezte a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola irodalomszerető diákjainak a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett kultúrműsorának vezérfonalát. Csiffári Gabriella Magyarázom a bizonyítványom című, híres magyarok iskolai életét bemutató kötetéből mazsoláztak néhány izgalmas történetet és építették bele lendületes ének- és táncprodukciókat tartalmazó összeállításukba. A félévi hajrá kellős közepén értelemszerűen kitértek a legnagyobb „bizonyítványmagyarázó“ író, Karinthy Frigyes iskolai előmenetelére, felolvasták rossz jegyei kapcsán született „pironkodó“ naplóbejegyzéseit, egy recsegő unikális felvételről pedig egy részlet erejéig még maga a szerző is megszólalt. Számos motivációs életút bemutatása is része volt a gazdag programnak. Radnóti libereci szívós hozzáállása az idegennyelvű tanárokhoz, Szentgyörgyi Albert a természettudományi pályától való eltántoríthatatlansága vagy Arany János önműveléssel, érettségi nélkül az akadémiai főtitkári posztra való eljutásának elgondolkodtató sikertörténete lebilincselőleg hatott a diákokra. Irodalmi, képzőművészeti és tudományos nagyságaink előmenetele sem volt mindig kiváló. Az előadás során szóba került többek közt Weöres Sándor gyenge tanulmányi eredménye, Szinyei Merse Pál matematikával, ill. Szentgyörgyi Albert kémiával való korántsem kedvező kapcsolata. Az érettségi vizsgák légkörét és hangulatát egy kabaréjelenet bejátszásával idézték meg, mellyel a közelmúltban elhunyt Benedek Miklósra, a Nemzet Színészére emlékeztek. A magyar kultúra ünnepének elmaradhatatlan tartozéka a Himnusz. A nemzeti énekünkről szóló rész, egyik legszívhezszólóbb mondata, Esterházy Péter örökérvényű gondolata volt: „A Himnusz kiemeli az embert a napból, az öröklét időtlenségébe emeli, a televízió azonban nem emel sehová“. Bár a műsor során az Aranyakkord együttes feldolgozásában elhangzott Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotásának az eredetinél gyorsabb tempójú parafázisa, a megemlékezést a klasszikus verzió eléneklésével zárták, mellyel nemcsak a Himnusz születésnapjának 201. évfordulóját, hanem a 150 éves Budapestet is ünnepelték.
29. 1. 2024
Az idei sítúránk alkalmából iskolánk diákjai ismét Lazy pod Makytou község közelében lévő Kohútka pályáin síelnek. Az időjárás is kedvezett a  csapatunak, elegendő hó és verőfényes nap fogadott minket az első napon. Este a résztvevők vidám vetélkedőkben, ügyességi játékokban kapcsolódhattak ki.ý A sítúra második napján verőfényes napsütés fogadott bennünket a pályán. Diákjaink is díjazták a fantasztikus körülményeket. A délutáni rövid pihenő után egy kellemes túrázással folytattuk a testmozgást. Vacsora után pedig kvízjátékokban és ügyességi versenyekben jeleskedtek a tanulók. A sítúránk harmadik napján ismét gyönyörű napsütés és kiváló körülmények fogadtak minket a pályán. A központban többfajta nehézségű sípálya is megtalálható, ami érdekes a kezdő, de a tapasztaltabb síelők számára is. Kellemesen elfáradva tértünk vissza a szállásunkra, ahol a finom ebéd és egy kis pihenő után a diákok választhattak a felkínált programlehetőségekből. Egy csapat a szálloda medencéjében ügyességi versenyekben méretette meg magát, a többiek pedig túráztak a vacsora előtt. Az este vidám animációs programokkal zárult. A legügyesebb versenyzők díjakat is nyertek. Síkirándulásunk 4. napjára minden diákunk megtanult síelni, a kezdők is már önállóan le tudtak ereszkedni a hegyoldalról. A szállodába mindenki elégedetten, sikerélményekben gazdagodva tért vissza. A késői ebéd elfogyasztása után egy rövid pihenő következett, majd úszóversenyekkel és túrázással folytatódott a napunk. A vacsora után ismét animációs programokban és ügyességi versenyekben jeleskedtek a diákok. A csütörtök esti program lezárásaként kiértékeltük az eddig elért eredményeket, valamint kiosztásra kerültek az oklevelek. A legügyesebb csoportok tagjai különdíjakban részesültek. Elérkezett a sítanfolyamunk ötödik, egyben utolsó napja. A tanulók maradandó élményekkel tértek haza. A résztvevők egy része sikeresen megtanult síelni a másik része pedig felfrissíthette a síelési tudományát. A diákjaink nagyon jól viselkedtek, büszkék vagyunk rájuk!
15. 1. 2024
Hagyományainkhoz hűen idén is megrendeztük a karácsonyi osztálydíszletversenyt. A következő rangsor alakult ki: I.hely III.B II.hely I.B, IV.D, II.A III.hely IV.B Szívből gratulálunk mindenkinek!
8. 1. 2024
„Aki kapni akar, annak először adni kell!“ Szepes Mária Iskolánk diákjai mindig nagy lelkesedéssel vesznek részt a különböző karitatív tevékenységekben. Tavaly indítottunk útjára egy új, jótékonysági rendezvényt, a karácsonyi sütivásárt. Már akkor kiderült, hogy a következő kalendáriumi év utolsó tanítási hétében is újra nekifogunk és sütünk, asztalt terítünk, árusítunk, de legfőképp adományozni fogunk. Így idén is fahéj-, vanília- és dióillat lengte be az aula légterét. Minden osztály szorgosan készült, finomabbnál finomabb, ráadásul szebbnél szebb sütemények kerültek az asztalokra. Zserbó, brownie, muffin, linzer, rákóczi túrós, mézeskalács, fahéjas csiga, Sacher-torta és csokis keksz közül választhattak a diákok és a tanárok. A finomságoktól roskadozó asztalok mellett nemzeti (magyar, szlovák, angol, német) karácsonyi szokásokat bemutató tárgyakat, képeket tekinthettek meg az alkalmi vásárlók. A rendezvény a vártnál is népszerűbb lett, szinte percek alatt elfogytak az édességek. Az összegyűlt összeget ezúttal a Mentális Sérülteket Segítő Társaságnak ajánlottuk fel. Az adományt Lanstyák Edit, a társaság egyik koordinátorának a karácsonyi évzáró gálán adtuk át. Hálás szívű köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett ennek a nemes célú esemény megvalósításában. Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!
8. 1. 2024
Iskolánk hagyományos karácsonyváró rendezvényei közé tartoznak a közeli fővárosokban megrendezett adventi vásárok meglátogatása. Idén az I.B, a II.B, a II.SM, a III.SM és a IV.D osztályok diákjai a 150 éves magyar főváros, Budapest ünnepi készülődésére voltak kíváncsiak. A Szent István Bazilika előtti téren Európa egyik legszebb vásárában bolyongtak, ill. többük a Vörösmarty téri nagy mértékben kézműves portékákat felvonultató árukínálatát fedezték fel. Az ajándékvásárlás és ünnepi étkek fogyasztása mellett megcsodálhatták az egyedi, különleges kirakatokat, a nem mindennapi városképet. Este pedig a Budavári Palota kilátóteraszáról a ködben úszó Budapest fényeiben gyönyörködhettek, ill. a Mátyás-templom mellett, a Halászbástya szomszédságában megrendezett adventi sokadalomnak is részesei lehettek.
8. 1. 2024
November közepétől karácsonyig Bécs legszebb terei varázslatos karácsonyi vásárokká alakulnak át. A III.D , IV.D , IV.B, III.B, III.A és IV.SG osztályok decemberben tanulmányi kiránduláson vettek részt Ausztria fővárosában, Bécsben. A diákok a Maria-Theresien Platztól az óvároson keresztül elsétáltak a Stephansplatzra, ahol megtekintették Ausztria legszebb gótikus épületét, a Szent István székesegyházat. A bátrabbak felmentek a székesegyház északi tornyába is, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész városra. A Rathausplatzon megrendezett karácsonyi vásárban megcsodálhatták a szebbnél szebb karácsonyfadíszeket, kézműipari termékeket, megkóstolhatták a karácsonyi ínyencségeket. Néhányan korcsolyát bérelve rótták a köröket a Jégálom korcsolyapályán. Estefelé a Schönbrunni kastély csodálatos karácsonyi fényeit nézhették meg a diákok. A kastély előtti karácsonyi vásár, a szebbnél szebb kerámiákkal, hagyományos játékokkal, ízletes harapnivalókkal igazi császárvárosi hangulatot áraszt. A diákok este fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultak haza.
21. 12. 2023
2023. december 13-án iskolánk tanulói (V./HA,I ./HA, II.A/FJK,I. SM Bécsbe ,Ausztria fővárosába utaztak.  Megtekintették a karácsonyi vásárt, a csodálatos Szent István - székesegyházat, a Városházát. A kirándulást a fényárban pompázó Schönbrunn kastélyparkjában zártuk. Békés, örömteli adventet kívánunk mindenkinek!
14. 12. 2023
Iskolánk adventi készülődésének kihagyhatatlan eseménye 2014-től minden évben az adventi koszorúkészítő verseny. Idén a környezettudatosság jegyében zajlott a kreativitást és kézügyességet igénylő megmérettetés. A diákok természetes anyagok felhasználásával és minimális hulladéktermeléssel igyekeztek megfelelni a versenyszabályzatnak. Így főképp szárított narancsot, tobozokat, fahéjat, csipkebogyót, dióféléket alkalmaztak díszítőelemként. Általában hagyományos köralakú kompozíciók készültek, de hosszúkás asztaldíszek is akadtak köztük. 92 versenyző képzeletgazdag munkájának köszönhetően összesen 46 ünnepi dekorációt értékelt a zsűri. Négy kategoriában – klasszikus, extravagáns, „szakmai“, fantáziadekoráció - hirdetettek eredményt, továbbá egy közönségdíj és egy különdíj is gazdára talált. Klasszikus koszorú: Navrátil Alexa I.B - Mikó Kiara II.B Fantázia koszorú: Veres Vanessa Veronika I.B- Nagy Rebeka I.B Szakmai koszorú: Klepanec Cynthia III.B- Sillik Letícia III.B Extravagáns koszorú: Perleczky Balázs III.B- Kovács Ági III.B Közönségdíj: Bartal Lili I.A- Hegedűs Boglárka I.A Különdíj: Vígh Krisztina I.B- Balogh Lara Sofia I.B Juhos Márk IV.A A legjobbakat az oklevél mellett édes meglepetésekkel is jutalmazták. A verseny kísérőprogramja volt az iskola adventi koszorújának elkészítése, amelyet az intézmény aulájában, a karácsonyfa és a Mikulás szobája közelében helyeztek e laz ügyeskezű alkotók: Nagy Enikő, Navrátil Lilla, Buzgó László Ábel és Pifko Kinga Az egyes gyertyákat egy rövid karácsonyváró műsor keretében fogjuk meggyújtani.
6. 12. 2023
2023. november 20-án a Dunaszerdahelyi Városi Televízió nyitott napot tartott, melyen diákjaink Takács Vivien, Silik Letícia, Perleczky Balázs, Kádaši Laura, Halász Anna Karolin és Csápai Balázs Rudolf is részt vehettek. Az 1997-ben működését megkezdő DSTV jelenlegi igazgatójával, Rajkovics Péterrel beszélgetést folytattak a televízió történetéről, jelenlegi helyzetéről, elérhetőségeiről, a média és a fiatalok kapcsolatáról és a videókészítés lehetőségeiről. Megismerkedhettek a DSTV működő stábjával, akik betekintést nyújtottak a műsorok összeállításába, technikai kivitelezésébe, a forgatások menetébe. Diákjaink megnézhették a stúdió berendezéseit, a világítást, a kamerafelszerelést is. Természetesen kipróbálták magukat a kamera mögött  hírmondóként, ami nagyon érdekes, ám nem egyszerű feladat volt a bevállalós fiatalok számára. Köszönjük az élményt, a lehetőséget a városi média világának, illetve a híradás jelenkori helyzetének megismereséhez.
24. 11. 2023
A véradóállomások hiányban szenvednek. Ebből kiindulva a dunaszerdahelyi véradóállomás szalagavatói véradást hirdetett, amelyen 2023. november 14-én 12 diákunk adott vért harmadik és negyedik évfolyamból. Köszönjük diákjainknak e nemes cselekedetet.
22. 11. 2023
Az őszi zápor cseppet sem rontotta el kedvünket, amikor megérkeztünk a Komáromi Jókai Színházba. Az épület belterének stílusa és ikonikus berendezése szinte természetszerűen vonzza a tekintetet. Habár az előadásért és az élményért megyünk oda, az egész atmoszféra, az emberek, az érzelmek mind-mind csak közelebb hoznak minket a színházhoz. A színészek, Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk című regénye alapján íródott musicalt adták elő.Egyértelművé tették számunkra, hogy színjátszásra születtek. Mindenki, aki aznap odalépett a reflektorok elé és játszott, táncolt meg persze énekelt, hatalmas tehetségnek számít .Remélem lesz szerencsénk látni más előadásokon is. A szerepeikbe beleélve magukat, annyi érzelmet hoztak felszínre, amennyi igazán megteremti a színház felé irányuló figyelmet. Ráadásul a színházi effektusok és a díszlet is kiváló volt. A színek, a fények, a háttér, a kellékek, tökéletes összhangba illesztettek minden apró részletet. Hogyan lehetne átszellemülni még jobban, ha nem zenével? A betétdalok alatt mindenki teljesen beleélte magát az előadásba, mintha ott lenne a grundon . A történet könnyfakasztó vége jogosan hatotta meg a közönség nagy részét, amire számítani lehetett. Mi sajnos nem készültünk fel eléggé, tekintve, hogy túl hamar elfogyott a zsebkendőnk. Boldogok voltunk, hogy részesei lehettünk iskolatársunk, Németh Levente szereplésének, aki Weis bőrébe bújva megcsillogtatta tehetségét . Gratulálunk Levi! Köszönjük az élményt! Egri Tímea, I.B
2. 11. 2023
Október 3-án az iskolánk diákjai egy angol nyelvű színházi előadáson vettek részt, melyet a prágai székhelyű The Bear Educational Theatre színészei adtak elő. Az angol történelem bizonyos korszakait mutatták be érdekes, humoros és egyben interaktív módon. A színdarab alatt a diákok elmélyítették a történelmi ismereteiket és egyben gyakorolták az angol tudásukat. Az előadás I. Jakab angol király uralkodásától kezdődően sorakoztatta fel az angol történelem legjelentősebb eseményeit és kulcsszereplőit. Bemutatták a brit birodalom terjeszkedését, a trafalgari csatát, valamint Winston Churchill szerepét a brit és világtörténelemben.
5. 10. 2023

Oldalak