2017. február 5. és 15. között iskolánk tanulói két turnusban vettek részt a sítúrán. A helyszín:
SKI Telgart.
Remek hóviszonyok mellett, kitűnő sítelepeken / kék, piros, fekete és három kezdő terep / hódolhatnak szenvedélyüknek a téli sportokat kedvelő diákok.
Back to top
Diákélet
A Hotelakadémia II. D osztályos tanuló az iskola konyhájában Valentin-napi és farsangi ételkészítéssel és aszaldíszítéssel szorgoskodtak.
15. 2. 2017
Az iskolánk diákjai 2017.2.9-én egy interaktív angol nyelvű színházi előadáson vettek részt. A prágai székhelyű The Bear Educational Theatre brit előadói az angol irodalom remekműveiből mutattak be részleteket. A könnyed és szórakoztató előadásmód közelebb hozta a diákok számára Beowulf, Geoffrey Chaucer, Emily Bronte és Shakespeare műveit, valamint hozzájárult az irodalmi alkotások könnyebb megértéséhez. A diákok aktívan bekapcsolódtak a kvízkérdések megválaszolásába az előadás folyamán és bizonyíthatták az irodalmi tudásukat.
14. 2. 2017
Iskolánk diákjai annak a dalnak, ill. versnek a történetéről, gondolatvilágáról emlékeztek meg, amelyet előbb ismerünk, éneklünk, és csak később értjük meg gondolatvilágát – ez pedig a magyar himnusz.
Nemzeti énekünk születésének 194. évfordulóján nehéz elhinni, hogy a XIX. századig nem volt Magyarországnak hivatalos himnusza. Az anekdotikus feljegyzések alapján, Erkel Ferenc a pozsonyi harangok zúgására emlékezve megzenésítette Kölcsey versét. A költemény megírásának napja 1989 óta a magyar kultúra napja.
Az iskola diákjainak hagyományszerűen minden évben ez a nap is alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a magyarság évezredes hagyományainak, felmutassák és továbbadják a múltat idéző szellemi értékeket.
A Kölcsey-vers gondolatvilágának elemzése után a magyar népzenei alapokat és a saját improvizációkat egyedi hangzásvilággá alakító, Mátyusföldről származó Kossuth-díjas Ghymes együttes aktuális, Január című dalának felvételét hallgatták meg. A csallóközi származású Kicsi Hang előadásában pedig Ady Endre A föl-földobott kő című verse hangzott el videófelvételről.
Népzenei örökségünk egyik gyöngyszeme, a Tavaszi szél vizet áraszt székelyföldi című népdal legkülönlegesebb előadásáról is szó esett. A Freddie Mercury által Budapesten előadott és elvezényelt dalocska 1986-ban felvett filmkockáit megnézve emlékeztek a ma már flashmobnak is nevezhető egyedülálló rock- és népzenei produkcióra.
Az ízig-vérig magyaros verbunkos muzsika műfaját egy német zeneszerző, Johannes Brahms szinte „anyanyelvi szinten“ művelte, 21 magyar táncából a legnépszerűbbet és a legtöbbet játszottat, az ötödiket idézték fel.
Kölcsey Ferenc leggyakrabban idézett prózai írásából, a Parainesisből a nyelvről szóló bekezdésének előadásával hangsúlyozták az anyanyelv fontos szerepét: „Soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”
Ezt követően néhány különleges tényt osztottak meg a legtöbbet idézett magyar versről. Szó esett arról is, hogy a Himnusznak már szobra is van, hogy harminc nyelvre lefordították, és említésre került az is, hogy Rákosi Mátyás Illyés Gyulával szeretett volna új nemzeti éneket írattatni.
A műsor második felében kifejezetten „sportos“ megközelítésben szóltak a himnuszról. Érdekes információk hangzottak el a himnusz olimpiai verziójáról. Az intézmény falai közt tanuló focisták nagy örömére Szabó Tímea előadásában elhangzott a DAC stadionhimnusza, a Nélküled.
Stílusosan a 2015. december 30-án a kanadai ifjúsági jégkorongtornán a lemezjátszóhibát korrigálni akaró Horváth László, hokis által előadott Himnusz-verzióval zárták az irodalmi-kulturális műsort.
26. 1. 2017
A hagyományokhoz híven az év utolsó tanítási napján megrendezett ünnepségen az iskola legifjabb tanulóinak az eskütétel után néhány ügyességi feladatot kellett abszolválniuk, illetve egy előre kisorsolt, valamilyen színhez kapcsolódó magyar dalhoz megszerkesztett koreográfiát kellett előadniuk.
13. 1. 2017
Az egész éves kemény munkát a karácsonyi szünet előtti utolsó napon iskolánk tanulói örömteli gólyaavatással egybekötött színes évzáró show-val zárták. A hagyományokhoz híven az iskola legifjabb tanulóinak az eskütétel után néhány ügyességi feladatot kellett abszolválniuk, illetve egy előre kisorsolt, valamilyen színhez kapcsolódó magyar dalhoz megszerkesztett koreográfiát kellett előadniuk.
A műsorba idősebb társaik is bekapcsolódtak, így elsőként a másodikosok Tolcsvay László Csak egy kékszínű virág című dalának feldolgozásával indítottak. Produkciójuk óriási sikert aratott, nem csak a kitűnő „virágba borult” színpadkép nyerte el a közönség tetszését, de legfőképp a mozgássérült osztálytársuk és az osztályfőnök „aktív jelenléte” váltott ki igazán nagy tapsot a jelenlévők körében.
Igazi társastánc lépések jellemezték a Sárga rózsa című Koncz Zsuzsa által megszólaltatott örökzöld zenei csemege dallamára előadott koreográfiát. A közönségben ülők közt akadtak olyan szerencsések is, akik az előadás végén egy sárga rózsával lettek gazdagabbak. A Télapó ezúttal Fekete vonaton érkezett, és a táncos lábú lányok karácsonyi zokniját vitte magával, a P.Mobil rocktörténeti slágerét - A zöld, a bíbor és a feketét - pedig a sportgimnázium alkalmi kórusa adta elő.
Szívhez szóló táncszólóval megspékelve vitték színpadra a lila és fehér orchideák magával ragadó szerelmi történetét az elsős sportosztályosok. A kék szín volt a legnépszerűbb a 2016-os évet záró rendezvényen. Az elsős hotelakadémisták a Kék a szeme című dal paródiájával, a másodikos sportgimisek pedig Csepregi Éva Kék korszak című dalának ülőtáncos verziójával szórakoztatták a nagyérdeműt.
2. 1. 2017
Budapesti tanulmányi kiránduláson vettek részt az I.B, I.SG és a II.D osztály diákjai. Elsőként a Szent István Bazilika kupolájába vezetett útjuk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a gyönyörű fővárosra. A kilátóba vezető sok lépcső megmászása után átsétáltak a Vörösmarty térre, ahol Európa egyik legszebb karácsonyi vásárában válogathattak karácsonyi meglepetéseket, kóstolhattak különleges gasztronómiai csemegéket. Késő délután ismét a Szent István téren járva, lehettek részesei a bazilika falára vetített fényjátéknak. A kirándulás utolsó programpontja a Várnegyed volt, megtekintették a Budavári Palotát és Mátyás-templomot, a Halászbástyáról pedig láthatták a lenyűgözően kivilágított, karácsonyi fényekben pompázó Budapestet.
18. 12. 2016
A II.HA/D osztály tanulói már nagyon várják az ünnepeket.
10. 12. 2016
December 6-án hozzánk is ellátogatott a Mikulás, és rénszarvas segítőivel ajándékokat osztogatott.
6. 12. 2016
Hétfő délután diákjaink szerepeltek a dunaszerdahelyi Karácsonyi Vásár színpadán. Zenés irodalmi műsorukat szeretettel fogadta a közönség.
6. 12. 2016
Idén több mint 80 diák döntött úgy, hogy részt vesz ezen az eseményen, és a most először meghirdetett négy kategória (vintage, klasszikus, modern, természetes anyagok) egyikének megfelelő koszorút köt.
Még mielőtt a diákok hozzáláthattak volna az advent egyik legfontosabb jelképének elkészítéséhez, négy diáklány, a négy adventi gyertyát szimbolizálva Reményik Sándor Karácsonyi verseivel alapozta meg a hangulatot.
A versenyzőknek két tanítási óra állt rendelkezésükre, hogy a hozott nyersanyagból és koszorúalapból megalkossák kreációikat. A virágkötő szakkör tagjai ez idő alatt pedig hagyományosan az iskola adventi koszorúját készítették el.
Negyvenkét „pályaműből“ kellett a zsűrinek választania. Két fődíjat osztottak ki, az egyik az iskola lovas szakirányzatán tanuló „mestercsapatának” alkotása, mégpedig lópatkókból az iskola udvarán összehegesztett kivételes „koszorúkonstrukció“ volt, a másik fődíjat pedig a legletisztultabb klasszikus arany színekben pompázó koszorú kapta.
Ezen kívül minden kategóriában három helyezést és további hét különdíjat osztottak ki. A vintage kategória alkotásaira a bordó, a fehér és az ezüst színek voltak jellemzőek. A természetes anyagok közül leginkább csipkebogyót, fahéjat, fagyöngyöt, tobozt és szárított narancshéjat használtak a versenyzők. A modern koszorúk közül a szív alakú, az emeletes, az ajándékdobozba belekomponált, a pillecukorból készített, ill. csokoládéval „megspékelt“ nyerte el leginkább a pontozó bizottság tetszését. A zsűri szerint a klasszikus kategóriába benevezett „művek“ mindegyike megállta volna helyét akár egy adventi vásáron vagy egy virágüzletben.
Az elismerő oklevelek és ajándékok kiosztása, valamint Márai Sándor Ajándék c. versének meghallgatása után záróakkordként Szabó László, igazgató meggyújtotta az iskola adventi koszorúján az első gyertyát.
-kl-
28. 11. 2016
A III. HA/D osztály tanulói vidám hangulatú sütés-főzést szerveztek.
28. 11. 2016
Oldalak
- « prvá
- ‹ predchádzajúca
- …
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- nasledujúca ›
- posledná »