A XXI. század emberét pusztító káros szenvedélyek között kiemelkedő helyet foglal el a kábítószerek fogyasztása, mely az egész világban óriási méreteket öltött, s nap mint nap szedi fiatal áldozatait. A különböző drogok és a kábítószer-fogyasztás veszélyt jelent az egyén, a család, az egész társadalom számára. Legjobban azonban a jövő nemzedékét, a 14-25 éves korosztályt veszélyezteti.
Iskolánkban minden iskolai tanévben Mgr. Katona Roland és Mgr. Balogh Szabina rendőrszázadosok tartanak érdekes előadásokat a drogfüggőségről, a kábítószerek világáról. Az előadásokon részt vesznek mind a Sportgimnázium mind pedig a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai. A diákok többek között megtudhatják a ma használt kábítószerek jellemzőit és azok hatásait az egyén fizikai és lelki egészségére, személyiségük és életük alakulására. Az előadások célja nem az elrettentés, a tiltás, hanem, hogy a diákok minél jobban megismerjék a kábítószereket, és ez alapján tudjanak majd a helyes oldalra állni és felelősségteljes személyes döntéseket hozni. A drog ugyanis betegség, súlyos testi, lelki probléma, amelyből segítség nélkül már képtelen kilépni a belesodródott fiatal. Mind a szülők, diákok, mind pedig a tanárok, pedagógusok komoly szerepet játszanak a megelőzésben és gyógyításban.
Ezúton köszönjük meg Katona Rolandnak és Balogh Szabinának a tartalmas és érdekes előadásokat és bízunk a további sikeres együttműködésben.
Back to top
Diákélet
Kiadós alpesi túrán vettek részt a II.HA/D osztály tanulói 2017. június 12-én. Úti céljuk Semmering, Ausztria egyik legkedveltebb téli és nyári üdülőhelye volt. A települést körülvevő tájegység nevét viselő, kb. 1000 m tengerszint feletti magasságban fekvő turistaparadicsomból gyalog indultak el az 1350 méter magasan fekvő Hirschenkogel csúcsra. A hegy legmagasabb pontjáról, a Milleniumi-kilátóból egyedülálló kilátást nyílt számukra a Semmering-Rax-Schneeberg hegyvonulat helyenként havas csúcsaira, egészen a Bécsi-medencéig. Rövid pihenés után a Sonnwendstein 1523 méteres csúcsának meghódítása lett a következő cél. Az odavezető út különleges varázsát az adta, hogy a diákok a számos kilátópontról nemcsak az elérendő helyszínt, hanem a nagyhorizontú alpesi táj lenyűgöző csúcsait és lankáit is láthatták maguk előtt. A fenséges táj páratlan díszletében gyönyörködve kicsit megpihentek a Pollereshüttében (1509 m), majd egy másik útvonalon tértek vissza Semmeringbe, élvezve a természet szépségét, a levegő tisztaságát és a lenyűgöző kilátást. A kirándulás utolsó programpontja a semmeringi templom megtekintése volt, az odavezető séta során még útba ejtették az 1888-ban épült Grand Hotel Panhanst is. Összeségében kb. 22 800 lépéssel 16,5km-t tettek meg 530 m szintkülönbséget leküzdve.
15. 6. 2017
Május 16-án a Hotelakadémia 4. osztálya Dobogókőn töltött el egy mesés, kalandokkal teli napot.A Visegrádi-hegységben, valamint a Pilisben túrázó diákok természeti akadályokkal megküzdve, vízesés mentén eljutva a túra végére összesen nem egész 15 km-t tettek meg.Az út felén megpihentek,új erőre kaptak a nyílt lángon készült finomságoktól.Esőt jósoltak,de helyette a patakoktól csordultig telt cipőkben csónakáztak el az út végéig.Mindenkinek nagyon tetszett, bátran ajánlják másoknak is a kalandos, fák alatt megbúvó ösvényeket.
20. 5. 2017
Pólos Árpád és Kövesdi Szabó Mária, a kassai Thália Színház művészei voltak iskolánk vendégei. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a költő leghíresebb balladáit és költeményeit szavalták el. Előadásuk előtt röviden átismételték a diákokkal Arany életútját, ill. felelevenítették A walesi bárdok c. ballada történelmi hátterét megemlítve a walesi gesztust, hogy a magyar költőt posztumusz Montgomery Szabad Polgára címében részesítették
10. 5. 2017
Iskolánkban járt a Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium államtitkára, Csicsay Gábor, aki az agrártárca aktuális pályázatairól beszélt diákjainkkal. A leendő agrárvállalkozóknak ismertette a fiatal gazdák támogatási programját, kiemelve a családi gazdaságok rendkívül jelentős szerepét, a szülőföld szeretetének és a hagyományok tiszteletének fontosságát. Diákjaink kérdésekkel halmozták el a vendéget, különösen az Agrárkamara legutóbbi pályázata érdekelte őket.
10. 5. 2017
Lackfi János és Vörös István azonos című kötetének versei voltak a költészetnapi program fő alkotóelemei. A műsor nyitánya természetesen a Hungária együttes Csavard fel a szőnyeget c. dalára készült tánckoreográfia volt, melyet rögtön követett Vörös István átirata, a Vakard fel a kék eget.
Slágerből nem volt hiány, prózában megszólaltatták a KFT Afrika c. szerzeményét - ezúttal Lackfi János átiratában, Vadliba címmel. Nagy sikert aratott a Korál együttes Homok a szélben c. slágerének modernizált változata a Majom a fényben, valamint a Gőzhajú fiú, amelynek szövege felidézte az Omega egyik legismertebb dalkincsét.
A Menzadal (Szóljon hangosan a gyomrom) pedig Soltész Rezsőt idézte. Az „újrahangszerelt“ verseket követően az eredeti melódiára és dalszövegre ropták a táncot a műsor szereplői az iskola megújult színházteremében.
A magyar könnyűzenei élet legnagyobbjaitól, az LGT együttestől elhangzott a Másold le magad (Ringasd el magad) és a Partyarcok (Szólj rám, ha hangosan énekelek) „felcsavart“ változata is. Ez utóbbit az iskolai szavalóélet legnagyobb „partyarcai“, az ún. adták elő, akik ezzel a fellépésükkel búcsúztak a középiskolás színpadtól, hiszen a jövő hónapban már érettségiznek.
A legnagyobb feladatra Szabó Tímea, az iskola egyik énekes-szavaló tehetsége vállalkozott, aki a Valami Amerika betétdalát Lackfi János Lefagy a mechanika szövegével énekelte el. A slágerátiratokon kívül üde, tavaszi versek – mint pl. Varró Dániel A nyúl tavaszi éneke vagy Csukás István Isten megnyomja a tavaszgombot c. költeménye – is elhangzottak a műsorban.
Természetesen nem maradt ki a nap két „ünnepeltje“, József Attila és Márai Sándor sem a verses összeállításból. A Tedd a kezed a homlokomra illetve a Tószunnyadó, valamint a Hol vagyok c. költemények megzenésítve, míg az Ars poetica nagyszerű szavalatként csendült fel. Az iskola alkalmi kórusa pedig az Oscar-díjas Mindenki című film betétdalát, a Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők c. versét feldolgozó Bodzavirágot is előadta.
Weöres Sándor Ha Nap süt a rétre című költeményének kórusváltozatát a fináléként újra a Csavard fel a szőnyeget táncprodukció követte. Az énekkar kezében lévő betűkből pedig a nagyközönség a műsor alapjául szolgáló kötet címét olvashatta össze: CSAVARD FEL A SZÖVEGET!
A csaknem 70 diákot megmozgató költészetnapi műsor szereplői ajándékként egy-egy nyomtatott költeményt kaptak, amelyeket egyénileg ill. magyartanáraikkal közösen posztoltak a városban, bekapcsolódva a Gittegylet „Posztolj verset az utcára 2017“ elnevezésű kezdeményezéshez.
26. 4. 2017
A II.C osztály megtekintette a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum helytörténeti kiállítását, a régészeti és őstörténeti gyűjteményt, a Csallóközre jellemző népi építészet emlékeit, a korhű berendezésű parasztkonyhát, a tisztaszobát, az aranymosás eszközeit, a Vámbéry emlékszobát valamint Jozef Miloslav Hurban, a szlovák nemzeti mozgalom vezére születésének 200. évfordulójára megrendezett kiállítást.
8. 4. 2017
1848 bátor hőseire emlékeztek iskolánk diákjai.
Az zenés irodalmi műsorban elsősorban a márciusi ifjak aznapi tetteivel foglalkoztak, naplóikból részleteket felolvasva megidézték a dicső nap történéseit és képzeletben végigjárták a forradalom főbb állomásait.
A Petőfi, Vasvári, Irinyi, Vajda, Jókai, Táncsics és Landerer történelmi jelentőségét bizonyító sorokon kívül elhangzottak továbbá a naphoz fűződő versrészletek is, az alkalmi diákkórus tolmácsolásában pedig felcsendült a híres Kossuth-nóta, a Talpra magyar népzenei változata ill. a Tavaszi szél vizet áraszt című dal is, néptánc kíséretben.
A megemlékezés forgatókönyvében megfértek egymás mellett a hagyományos ill. modern felfogásban interpretált költemények. Így Petőfi Föltámadott a tenger című költeményét formabontó rappelő előadásban, A nép nevében címűt pedig klasszikus feldolgozásban hallgathatták meg a középiskolások.
15. 3. 2017
2017. február 5. és 15. között iskolánk tanulói két turnusban vettek részt a sítúrán. A helyszín:
SKI Telgart.
Remek hóviszonyok mellett, kitűnő sítelepeken / kék, piros, fekete és három kezdő terep / hódolhatnak szenvedélyüknek a téli sportokat kedvelő diákok.
10. 3. 2017
A Hotelakadémia II. D osztályos tanuló az iskola konyhájában Valentin-napi és farsangi ételkészítéssel és aszaldíszítéssel szorgoskodtak.
15. 2. 2017
Az iskolánk diákjai 2017.2.9-én egy interaktív angol nyelvű színházi előadáson vettek részt. A prágai székhelyű The Bear Educational Theatre brit előadói az angol irodalom remekműveiből mutattak be részleteket. A könnyed és szórakoztató előadásmód közelebb hozta a diákok számára Beowulf, Geoffrey Chaucer, Emily Bronte és Shakespeare műveit, valamint hozzájárult az irodalmi alkotások könnyebb megértéséhez. A diákok aktívan bekapcsolódtak a kvízkérdések megválaszolásába az előadás folyamán és bizonyíthatták az irodalmi tudásukat.
14. 2. 2017
Iskolánk diákjai annak a dalnak, ill. versnek a történetéről, gondolatvilágáról emlékeztek meg, amelyet előbb ismerünk, éneklünk, és csak később értjük meg gondolatvilágát – ez pedig a magyar himnusz.
Nemzeti énekünk születésének 194. évfordulóján nehéz elhinni, hogy a XIX. századig nem volt Magyarországnak hivatalos himnusza. Az anekdotikus feljegyzések alapján, Erkel Ferenc a pozsonyi harangok zúgására emlékezve megzenésítette Kölcsey versét. A költemény megírásának napja 1989 óta a magyar kultúra napja.
Az iskola diákjainak hagyományszerűen minden évben ez a nap is alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a magyarság évezredes hagyományainak, felmutassák és továbbadják a múltat idéző szellemi értékeket.
A Kölcsey-vers gondolatvilágának elemzése után a magyar népzenei alapokat és a saját improvizációkat egyedi hangzásvilággá alakító, Mátyusföldről származó Kossuth-díjas Ghymes együttes aktuális, Január című dalának felvételét hallgatták meg. A csallóközi származású Kicsi Hang előadásában pedig Ady Endre A föl-földobott kő című verse hangzott el videófelvételről.
Népzenei örökségünk egyik gyöngyszeme, a Tavaszi szél vizet áraszt székelyföldi című népdal legkülönlegesebb előadásáról is szó esett. A Freddie Mercury által Budapesten előadott és elvezényelt dalocska 1986-ban felvett filmkockáit megnézve emlékeztek a ma már flashmobnak is nevezhető egyedülálló rock- és népzenei produkcióra.
Az ízig-vérig magyaros verbunkos muzsika műfaját egy német zeneszerző, Johannes Brahms szinte „anyanyelvi szinten“ művelte, 21 magyar táncából a legnépszerűbbet és a legtöbbet játszottat, az ötödiket idézték fel.
Kölcsey Ferenc leggyakrabban idézett prózai írásából, a Parainesisből a nyelvről szóló bekezdésének előadásával hangsúlyozták az anyanyelv fontos szerepét: „Soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”
Ezt követően néhány különleges tényt osztottak meg a legtöbbet idézett magyar versről. Szó esett arról is, hogy a Himnusznak már szobra is van, hogy harminc nyelvre lefordították, és említésre került az is, hogy Rákosi Mátyás Illyés Gyulával szeretett volna új nemzeti éneket írattatni.
A műsor második felében kifejezetten „sportos“ megközelítésben szóltak a himnuszról. Érdekes információk hangzottak el a himnusz olimpiai verziójáról. Az intézmény falai közt tanuló focisták nagy örömére Szabó Tímea előadásában elhangzott a DAC stadionhimnusza, a Nélküled.
Stílusosan a 2015. december 30-án a kanadai ifjúsági jégkorongtornán a lemezjátszóhibát korrigálni akaró Horváth László, hokis által előadott Himnusz-verzióval zárták az irodalmi-kulturális műsort.
26. 1. 2017
Oldalak
- « prvá
- ‹ predchádzajúca
- …
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- nasledujúca ›
- posledná »