Back to top

Szakmai gyakorlat az ITF Slovakiatour 2023-on

Idén, a pandémia után ismét lehetőség adódott elutazni Pozsonyba a Idegenforgalmi- és
gasztronómiai kiállításra és nagyvásárra (ITF Slovakiatour 2023). A II.B, III.B és IV.B osztályos
tanulók vettek rajta részt, akik idegenforgalmat tanulnak.
Az kiállítás és nagyvásár a Pozsonyi Incheba kiállítócsarnokának két szintjén valósult meg. Az
alsó szinten a gasztronómia dominált, fent pedig az utazás és turizmus.
Az alsó szint főleg az ételek, ételkülönlegességek tárházaként szolgált, ahol nemcsak
kiállították az ételeket, de az érdeklődők meg is kóstolhatták őket. Ezen kívül a gasztronómiai
részlegen még megtekintették a különböző háztartási eszközöket és a legmodernebb technikákat.
A felső szinten megismerkedhettek sokféle turisztikai célállomással a közelben, s távolban,
illetve szolgáltatásokkal, az utazás módjaival, s egyéb lehetőségekkel. Érkeztek kiállítók szerte
Szlovákia területéről és más európai, illetve Európán kívüli országokból. Itt érdeklődni is lehetett az
egyes standoknál az aktuális kirándulásokról, illetve bemutatókat tekinthettek meg különböző
országok kultúráiról, szokásairól, tájairól.
cikkek