Back to top

Pozsonyi városnézés az őszi esőben

2021.szeptember 27-én az 1.B és 2.B osztályos diákok szakmai gyakorlaton vettek részt Pozsonyban. Szakszerű felkészülés előzte meg a gyakorlatot. A diákoknak fel kellett készülni Pozsony látnivalóiból, mivel ők voltak a csoport idegenvezetői. Kikeresték, kidolgozták és a helyszínen előadták, illetve bemutatták az adott turisztikai látványosságot. Ilyen módon belekóstolhattak az idegenvezetés érdekes világába.
Az utazás bérelt autóbusszal valósult meg. Reggel az iskola elől indultunk, névsorolvasás, programismertetés, illetve a biztonsági előírások átismeltése után.
Az út kellemesen telt. Az első megálló a pozsonyi várnál volt, ahol kiszállt mindkét csoport és gyalogosan folytatta tovább az útját. Habár már a leszállást követően és a vár bemutatása közben csepergett az eső, az Óvárosba tartó séta közben eléggé rájött és patakokban folyt le mellettünk az esővíz.
Beláttuk, hogy programot kell változtatnunk. Így, az egyórás városnézés után ismét a buszon találtuk magunkat. Az uticél Dévény vára lett, odautaztunk auóbusszal es a buszból megtekintettük a várromot, közben mikrofonban hallgattuk a tudnivalókat róla.
Mivel az eső még mindig nagyon esett, így a következő program buszos városnézés volt. A készséges buszsofőr szívesen megállt egy-egy látnivalóhoz közel miközben a diákok a buszon található mikrofonba mondták a tudnivalókat az adott idegenforgalmi látványosságról. Ily módon láttuk a hajókikötőt, a Szent Márton dómot, a Jó Pásztor házat, a zsidó emlékművet, a Grassalkovich palotát, a vasúti pályaudvart, az új autóbusz állomást, a multifuncionális Nivy épületét.
Így haladtunk át Pozsonyon a reptér irányába, ahol kiszállt a csoport és a repteret, illetve a reptéri szolgáltatásoakat is volt lehetőségünk megnézni. Mivel tananyag a légi közlekedés, így ez az élmény tartóssabbá teszi a tanultakat. Innen az út haza, Dunaszerdahelyre vezetett.
Izgalmas, érdekes es kalandos gyakorlatot tudhatunk magunk mögött, ami az első utazós gyakorlat volt mind az elsős, mind a másodikos idegenforgalmat tanuló diákok számára.