Back to top

Húsvétváró Ki Mit Tud EKOnómiából

A Húsvét hetében immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Ki Mit Tud EKOnómiából. Ebben az évben 7 csapat mérettette meg magát, a diákok minden évfolyamból képviseltették magukat. Összesen hat különböző feladat várt a csapatokra. Első lépésként a csapatok egy általános tesztet írtak közgazdaságtanból, az alapfogalmakból, amelyek mind az elsősök, mind a negyedikesek számára már ismertek voltak. A további feladatok már a csapatok ügyességén alapultak. Nagy sikert aratott az ekoactivity, amikor a versenyzőknek a  közgazdaságtan alapfogalamit kellett körbeírniuk, a további csapattagoknak pedig kitalálniuk. Szintén a sikeres feladatok közé tartozott a Puzzle nevű feladat, amely két részből tevődött össze. Elsőként a versenyzők a közgazdaságtan fogalmait tartalmazó képeket rakták össze, majd prezentáció segítségével vetített képrészletekből találgattak. A kreativitás is szerepet kapott, hiszen egy konkrét rendezvény plakátját kellett elkészíteniük a versenyzőknek. A versenyt a csapatok egy otthon előre elkészített feladattal zárták. Minden csapat egy saját vállalatot alapított, aminek bemutatták működését, megvalósíthatóságát a mindennapokban.

A szponzoroknak köszönhetően senki nem távozott üres kézzel. Köszönet a szponzoroknak:

  • Best of Salads & More
  • Mama pepe pizzéria
  • Vito
  • Espresso bar no. 622 
  • Cseh Gabriel cukrász
  • Renault autoszalon
  • DS-car autoszalon
  • Minit
  • OTP bank
  • DAC - PaedDr. Németh Krisztián
  • Fifi gift shop
  • Családi könyvklub
  • BDecor
  • Sportolunk.sk
  • és természetesen maga az iskola - Vidékfejlesztési Szakközépiskola.

 

A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, ugyanis a csapatok fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Nehéz döntéssel a következő sorrend alakult ki a verseny végére:

 

1. hely: GOT (Bahorecz Cyntia, Czafik Réka, Molnár Dominik) – IV. B

2. hely: Triumvirátus (Patasi Boglárka, Heizer Diana, Torma Rebeka) – III. B.

3. hely: Mester hármas (Ládi Viktória, Szép Cyntia, Nagy Dóra) – II. B

4. hely: VTK iroda (Pollák Kata, Oláh Viktória, gerezdes Tibor) – I. B

5. hely: Anime (Kása Dominika, Horváth Viven, Mészáros Mercédesz) – II. B

6. hely: Azur Fess (Semsei László, Mészáros Fanni, Vida Erika) – I. A

7. hely: Tripla K (Puhovich Kevin, Holocsi Kinga, Mészáros Klaudia) – III. D