Az Új Szó mai nyomtatott számában és a Csallóköz e heti kiadásában méltatják irodalomszerető diákjaink a Legere Irodalmi Versenyen elért sikerét . Még egyszer gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak.
Femme Fatales: Fazekas Nóra, Gál Laura, Soós Anikó (II.D) – kreatív minielőadás I. hely (felkészítő tanár: Kis Lívia)
Százszorszépek: Németh Evelin, Tóth Lili, Soós Tünde (III.A) – kreatív minielőadás különdíj, irodalmi verseny IV. hely (felkészítő tanár: Mucska Zsuzsanna)
Győzelem irodalmi kreativitásban
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola idén két csapattal indult a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének szervezésében megrendezett a Legere Irodalmi Versenyen. Az idei megmérettetés témája a női irodalom volt, így nem volt meglepő, hogy ezúttal lánycsapatok képviselték az iskolát. A háromfős csapatok három alkalommal jártak az egyetemi városban. Minden egyes forduló alapos felkészülést kívánt, az irodalomszerető diákoknak hosszú olvasmánylisták anyagaiból készült furfangos szövegértelmezési feladataival kellett megbirkózniuk. A klasszikusok közül az előre megadott elolvasandó művek között Kaffka Margit, Lesznai Anna, Szabó Magda, Hajnal Anna és Nemes Nagy Ágnes művei szerepeltek, a kortársak közül pedig Rakovszky Zsuzsa, Gergely Ágnes, Tóth Krisztina, Szvoren Edina, Tompa Andrea, Gubis Éva alkotásait kellett rendkívüli odafigyeléssel elolvasniuk. A középiskolások továbbá minden egyes versenynapon a női irodalmat érdekes aspektusból megközelítő előadáson vettek részt. A jó hangulatú versenyzés szüneteiben más iskolák irodalombarát diákjaival is megismerkedhettek, tereferélhettek olvasmányaikról, könyves élményeikről. A harmadik fordulóra a versenyzőknek egy, az olvasmányokkal és az előadásokon említett szerzőkkel, művekkel kapcsolatos kreatív alkotással is kellett készülniük. A Femme Fatales nevű csapat Tóth Krisztina A tolltartó című alkotását dolgozta fel. Animációs elemekkel tarkított digitális történetmeséléssel prezentálta az eltulajdonított iskolaszer megkapó történetét. A Százszorszépek csapata „Rejtett írónők“ címmel egy „Monopoly“ alapú társasjátékot készített, amely szerencsemezőkből, büntetőmezőkből, kérdőmezőkből állt össze. A célba éréshez az írónőkhöz kapcsolódó tárgyakat és egy adott pénzösszeget kell összegyűjteni, valamint számos irodalmi kérdésre kell helyes választ adni. A zsűri mindkét csapat munkáját nagyra értékelte, a kortárs novellát feldolgozó diákokat első helyezéssel díjazta, a nem mindennapi irodalmi játékot pedig különdíjban részesítette.
Back to top
Mediális megjelenés
Győzelem irodalmi kreativitásban

A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola adventi rendezvényei közül a jótékonysági sütivásár volt méltán a legnépszerűbb. 2022. december 21-én fahéj-, vanília-, narancsillat lengte be az intézmény auláját.
Karácsonyi ünnepségre hívta meg városunk vezetése a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat.
Két év kihagyás után ismét megrendezték a hagyományos adventi koszorúkészítő-versenyt a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában.
A dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Iskola (Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola) épületében található létesítmény a megszokott módon, hétköznap délután 4 és este 8 óra között látogatható, délelőtt a járás középiskolái használhatják.
Szeptember 27-én, a Turizmus Világnapján az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók együtt ünnepelik a turizmust, és felhívják a figyelmet a szektor társadalmi, kulturális és gazdasági értékére.
Nagyszabású nyelvi kavalkáddal ünnepelték a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában a nyelvek európai napját.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában minden évben valamilyen zenés-táncos irodalmi műsorral ünnepelik a költészetet, József Attilát és nem utolsó sorban a kassai születésű Márai Sándort is. A pandémia ezt a hagyományt megtörte, utoljára 2019-ben álltak az irodalomszerető diákok a kultúrterem színpadán, azóta csak online tudtak verselni.
Hosszú kényszerpihenő után március 14-én újra kinyithatta kapuit a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola uszodája. A létesítmény hétköznap délután 4 és este 8 óra között látogatható.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola diákjai minden év január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, nemzeti himnuszunk születésnapján összegyűlnek az intézmény színháztermében, és zenés irodalmi műsorral tisztelegnek nemzeti történelmünk, irodalmunk, művészetünk nagyjai előtt.
Rendhagyó módon ünnepelték meg a nemzetközi diáknapot

Rendhagyó módon ünnepelték meg a nemzetközi diáknapot 2021. november 16-án a dunaszerdahelyi Szent István téri Közös Igazgatású Iskolában.
A dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Iskola 19 vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló negyedikes és ötödikes diákja októberben részt vehetett az Erasmus+ programban. Budapesten hét jónevű szállodában ill. étteremben gyakorolhatták leendő szakmájukat.










