A Húsvét hetében immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Ki Mit Tud EKOnómiából. Ebben az évben 7 csapat mérettette meg magát, a diákok minden évfolyamból képviseltették magukat. Összesen hat különböző feladat várt a csapatokra. Első lépésként a csapatok egy általános tesztet írtak közgazdaságtanból, az alapfogalmakból, amelyek mind az elsősök, mind a negyedikesek számára már ismertek voltak. A további feladatok már a csapatok ügyességén alapultak. Nagy sikert aratott az ekoactivity, amikor a versenyzőknek a közgazdaságtan alapfogalamit kellett körbeírniuk, a további csapattagoknak pedig kitalálniuk. Szintén a sikeres feladatok közé tartozott a Puzzle nevű feladat, amely két részből tevődött össze. Elsőként a versenyzők a közgazdaságtan fogalmait tartalmazó képeket rakták össze, majd prezentáció segítségével vetített képrészletekből találgattak. A kreativitás is szerepet kapott, hiszen egy konkrét rendezvény plakátját kellett elkészíteniük a versenyzőknek. A versenyt a csapatok egy otthon előre elkészített feladattal zárták. Minden csapat egy saját vállalatot alapított, aminek bemutatták működését, megvalósíthatóságát a mindennapokban.
A szponzoroknak köszönhetően senki nem távozott üres kézzel. Köszönet a szponzoroknak:
- Best of Salads & More
- Mama pepe pizzéria
- Vito
- Espresso bar no. 622
- Cseh Gabriel cukrász
- Renault autoszalon
- DS-car autoszalon
- Minit
- OTP bank
- DAC - PaedDr. Németh Krisztián
- Fifi gift shop
- Családi könyvklub
- BDecor
- Sportolunk.sk
- és természetesen maga az iskola - Vidékfejlesztési Szakközépiskola.
A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, ugyanis a csapatok fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Nehéz döntéssel a következő sorrend alakult ki a verseny végére:
1. hely: GOT (Bahorecz Cyntia, Czafik Réka, Molnár Dominik) – IV. B
2. hely: Triumvirátus (Patasi Boglárka, Heizer Diana, Torma Rebeka) – III. B.
3. hely: Mester hármas (Ládi Viktória, Szép Cyntia, Nagy Dóra) – II. B
4. hely: VTK iroda (Pollák Kata, Oláh Viktória, gerezdes Tibor) – I. B
5. hely: Anime (Kása Dominika, Horváth Viven, Mészáros Mercédesz) – II. B
6. hely: Azur Fess (Semsei László, Mészáros Fanni, Vida Erika) – I. A
7. hely: Tripla K (Puhovich Kevin, Holocsi Kinga, Mészáros Klaudia) – III. D













