Back to top

Rendhagyó történelemóra

2019. szeptember 23-án  iskolánk diákjai és tanárai  a  Széchenyi Társaság és  a Szövetség a Közös Célokért felvidéki szervezettel közösen  megrendezett,  a „legnagyobb magyarról”, gróf Széchenyi Istvánról szóló előadáson vettek részt.

              Az előadást a Széchenyi társaság elnöke, dr. Rubovszky András elnök  „Széchenyi, a sport apostola” címmel tartotta.

Megtudták, hogy a testgyakorlást kedvelő Széchenyi István gyakorlatilag minden fizikai és szellemi aktivitást igénylő sporttal foglalkozott, hiszen rendszeresen lovagolt,  úszott, vitorlázott, sőt  korának legkiválóbb turistájának is  nevezhetjük sok gyaloglása miatt. 

A diákok feszült figyelemmel kísérték végig az előadást.

Az előadás bevezetéseként – Krajcsír Karolina énekelt és Borbás Máté Péter szavalt. 

Nagy élmény volt számunkra Széchenyi jellemét, személyiségét, sporthoz való  kötődését közelebbről megismerni.

Nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy részesi lehettünk az előadásnak,  melyet ez úton is köszönünk szépen!